2018. április 28., szombat

Bukarest. Parlament.

Tegnap este későn jöttünk azért, hogy ma reggel tudjunk korán elindulni.
A szállásunk ezúttal közel van a parlamenthez, ezért úgy terveztük hogy meglátogatjuk a parlamentet hátha be is lehetjutni. Gyalog mentünk odáig, aztán ott csináltunk pár képet a Piața Constituției mellett utána pedig bementünk és megnéztük milyen program van és milyen időpontokban lehet bemenni a Parlamentbe. Sok opció nem működött mert a pincébe és a teraszra nem tudtunk menni javítás alatt állnak. Aztán sikerült kifizetni a két jegyet, jól jártunk, a gyerekek belépése ingyenes volt. Kellemes csalódás volt tiszta jól néz ki. Nagyon díszes, de nem túl puccos mint egy egy külföldi hely. Annak idején még Ceausescu kezdte el építeni, és egy csomó minden arról szól ahogy ő hogy tervezte el, de a befejezés úgy történt hogy az ő arcát kifelejtették a díszítésből. Mielőtt bementünk azelőtt egy kicsit egy játszótéren kellett játszanunk mert 1:30 kor tudtak nekünk csak jegyet adni. Maga a látogatás körülbelül másfél órát tartott. Bevittek több terembe, járkáltunk másfél kilométert másztunk 300 lépcsőn és ezzel megnéztük a parlamentnek körülbelül 5 százalékát. Mikor kijöttünk elmentünk egyet ebédelni, egy jót ettünk. Látszik a képeken mit választottunk. Talán egy kicsit túl modern volt a gyerekek ízléséhez , mert nekik nem volt olyan nagy sikere a menünek mint nekünk. Utána egyet sétáljunk alapon elmentünk a Parcul Lumea Copiilor-ba, ez egy olyan hely ahol már voltunk még egyszer és most gyerekek tudták hogy mire számítsanak és nagy örömmel akartak részt venni újból ilyen olyan hullámvasutas programokon. Erről is van egy pár kép. Az út gyalogosan történt s ezzel a mai séta körülbelül 12 km lett.  https://www.strava.com/activities/1537376782 . Jól megfárasztottuk őket, holnap úgy tervezzük hogy ugyanennyit fogunk menni, de ezúttal vízen nem szárazon.

A képek:


Speechtexter