2018. január 12., péntek

London nyolcadik nap. Csütörtök. V&A, libegő, O2, Harrods

Reggel a Victoria and Albert múzeummal kezdtünk, de ezúttal azzal a múzeummal amelyikkel kellett.
A legjobb leírás erre talán az lenne, hogy játék múzeum. (64 kép) Vannak újak is, de leginkább régi játékok vannak. Olyan dolgot is láttam ott, amit majd meg kell kérdezzek anyuéktól, emlékeznek-e hol láttam (van kép), s ha nem emlékszik senki, akkor 1-2 gyerekkori havert is meg fogok kérdezni. Babák, babaházak, érdekes történelmi régi játékok, luxus és nem luxus kategóriában is. Nem bántuk meg, hogy elmentünk. 

Egyet kajáltunk, mert megint messze voltunk otthonról, s még messzebb akartunk menni. Hu de jó  volt a half pounder burger.

Következő műsor a libegő volt. (30 kép) Jó sokat mentünk arrafele, és láttuk a város egy olyan részét, amit eddig nem. A sok drága és turista barát zóna után most egy olyan részén mentünk át, ahol lehet vannak fehérek is, de mi nem nagyon láttunk. Leginkább feketét, kínait, de főleg elfátyolozott hajú, és arcú nőket láttunk.
Megérkezve a libegőhöz, nem volt nagy sor. Estefele volt már, picit ködös és sötétedés. A libegő elég rövid pályás hamar végig mentünk rajta. Ezen a részen látnivalók sem olyan híresek mint a Sky Garden mellett, de azért szép látvány. Nem tudtuk hogy menet jövet is lesz-e libegővel, mert az érkezés az O2 stadion mellett volt.

Ez volt az esemény ami miatt London mellett döntöttünk volt. Egy Philadelphia 76ers vs. Boston Celtics meccs. Megvolt a szállás és a repjegy a meccs jegy előtt, mert jegyet csak novemberben kezdték árulni. A jegymaffia miatt viszont nem vettem jegyet. (veszik 45 fontért, adják 250-400 fontért, programozott robotokat használva másodperc alatt megveszik megjelenéskor az ÖSSZES jegyet...) Gondoltam helyben majd hátha hátha, de akkora volt a kereslet, hogy a maradék kevés jegyet is csak még drágábban vagy illegálisan lehetett volna megvenni.
Szóval a stadionban kicsit nézelődtünk (7 kép), kaptunk ajándék Müller joghurtot es Müller drukker szivacs kezet.
Kimaradt a meccs, de öröm az ürömben az lett, hogy találkoztam Dikembe Mutombo-val. (Ez egy elég híres NBA-ből visszavonult legendás sportoló) Csináltunk vele 3-4 nem túl jó minőségű képet. Majd megosztom.
Boston nyert. :-(

Utolsó uticél a Harrods (7 kép) lett, ami elég híres, hogy kíváncsiak legyünk. Ez egy drága luxus bevásárló központ, ha nem ismered. 1-2 órát nézelődtünk, vásárlás nem igazán jön ilyen helyen szóba. Lehet az ízlésünkkel is baj van mert a sok drága cucc között ha viselni kellene, akkor nagyon sok ingyen se kéne. Nem szeretnék papagáj jelmezben lófrálni. Persze vannak elegáns cuccok is, de valahogy nekünk úgy tűnt hogy ez volt a kevesebb. Maga a hely nagyon puccos, még a klotyó is más szinten van, ott pld parfüm önkiszolgáló volt, ilyen opció sincs a Brassói vonat állomáson!

Boti a végén már panaszkodott már hogy fáradt. 
Fáradt is lehet. Nekem is fáj a lábam. Kíváncsi lennék mennyit gyalogoltunk a héten. 
Holnap uccu haza. Buki 20:00 kábé, lehet este nem vágunk neki a hegyeknek ha fáradtak leszünk, várunk szombatig. Holnap kiderül.