2015. október 19., hétfő

Hétvégi program

Péntek este Csaba komával hokimeccset néztünk. A család nem akart jönni, elég hideg van, s a nem beteg a banda, de gyanusak. (Negyedik hokimeccs amit látok, mind 4x kikapott Brassó, egyesek azt mondják szoktak nyerni is ...)

Szombaton bőrönd vásárlás volt elméletileg. Gyakorlatilag nem vettünk semmit. Vannak ilyen olyan árleszállítások, meg ilyenek, de ennél nagyobb felhozatalra számítottunk. Van 80 lejtől 3000ig mindenféle, de nem nyerte el a tetszésünket annyira semmi, hogy meg is vegyük. Ez a 2 kölök viszont mindegyikre azt mondta, hogy "vegyük meg", pedig nem is voltak rajzfilmfigurások.

Szombaton este sem volt jobb ötletünk, Decathlon (ezt szeretjük mind a 4en, ők azért mert mindennel lehet játszani amit meg lehet venni), Carrefour (ezt ők nem annyira), de megint nem vettünk nagyobb dolgot. Pld bőröndöt. Találkoztunk Carla-ékkal, s elhívtak szülinapozni másnapra.

Vasárnap délelőtt anyával elmentek szülinapozni, én pedig hazudtam nekik, azt mondtam elmegyek kosárlabdázni. Közben pedig úszni voltam, ki akartam próbálni az új úszószemüvegemet. Rám nem jellemző módon a "nagyvízben" voltam a legtöbbet, leúsztam az 50 méteres hossz-t vagy 9szer (nem egyszerre). Muszály igyekezzek, mert a gyerekeim jobban úsznak mint én :D (na jó, egyelőre én nyerek, de már nem sokáig)

Vasárnap délután anya készült iskolába (papírmunka) úgyhogy csak hármasban voltunk egyet sétálni (szaladni). Boti a kicsi pedálnélküli bicajjal volt, Saci rollerrel, de nem kezdem őket utólérni, komolyan fontolgatom, hogy legközelebb én is bicajjal megyek, ha így nekiindulunk. Szerencsére nincs gond velük, minden járdaszegélynél bevárnak. A frászt hozzák egyik másik idős nénire, mikor neki vannak lódulva jó nagy sebességgel, s azok azt hiszik, hogy ezek lemennek az útra, (szülő sehol, apa le van maradva, esetleg fut utánuk) de szerencsére szófogadóan bevárnak olyan helyeken.